A policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) környezetbe jutásának számos lehetséges módja van: például természetes úton erdőtüzek következtében, vagy mesterséges úton (kőolaj-finomítók, olajvezetékek, fosszilis tüzelőanyagok égetése során).  Ezen vegyületcsoport környezetbe jutásának következtében a talaj és talajvízen keresztül a talaj és vízi ökoszisztémák különböző mértékben károsodhatnak. Ennek elkerülése érdekében megfelelő hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre és a már meglévő PAH vegyületekkel szennyezett területek kezelésére.

A szakirodalmat böngészve azt lehet megállapítani, hogy ezen kutatási terület az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Ezt mutatják a nagy számú, különböző PAH vegyületek lebontását célzó laboratóriumi kísérletek is, illetve az azokhoz kapcsolódó elvégzett pilot tesztek is (bár az utóbbi még kevésbé alkalmazott). Ezekkel kapcsolatosan egyre jobban tartja magát az a nézet, hogy az in situ módszerek fejlesztésére nagyobb szükség van, mint az ex situ módszerekére. Az in situ módszereken belül szintén egy érdekes, és egyre jobban kutatott területet képvisel a szennyeződések degradációjára elősegítő mikroorganizmusok vizsgálata. A PAH vegyületek lebontására már számos baktérium (aerob mikroorganizmusra példa a Pseudomonas fajok, anaerob mikrooganizmusokra példa a nitrátredukálók, szulfátredukálók) és gombatörzset (lignolítikus és nem lignolítikus) azonosítottak, de végeztek kutatásokat algatörzsekkel is, melyek szintén jó eredményeket mutattak.

A PAH vegyületek bonthatóságát sok tényező befolyásolja:

  • a vizsgált vegyület fizikai-kémiai tulajdonságai (például molekulatömeg, oktanol-víz megoszlási hányados),
  • a szennyezőanyag koncentrációja,
  • a környezetben való hozzáférhetősége,
  • a pH,
  • a hőmérséklet,
  • a redoxpotenciál,
  • az oxigén ellátottság,
  • a jelenlévő mikroba populációk,
  • az akklimatizáció mértéke,
  • a jelenlévő tápanyagok és hozzáférhetőségük.
A PAH vegyületre jellemző a nagy oktanol-víz megoszlási hányados, így kisebb a biodegradálhatóságuk, és ezáltal hajlamosabbak a bioakkumulációra is. A molekulatömeg növekedésével egyre perzisztensebbeké vállnak, egyre összetettebb degradációs útvonalak valósulnak meg.  A kísérletek egy jelentős része éppen ezért a kisebb gyűrűszámmal rendelkező (2-3 gyűrű) PAH vegyületek biodegradációját vette célba. Ez fontos, de a természetben jelenlévő szennyeződések rendkívül összetettek tudnak lenni, így azok a kutatási eredmények korlátozott mértékben nyújtanak segítséget.

Az előző bekezdésben ismertetett szempontok alapján levonható a következtetés, hogy a PAH vegyületekkel szennyezett területek kármentesítése nagy kihívást jelent a szakemberek számára, de ugyanakkor a jövőben ez elengedhetetlenné fog válni.  Ugyanakkor ezzel párhuzamosan egyéb területen alkalmazott módszerek, irányok is fejleszthetők és integrálhatóak, mint például a kockázatértékelés, mely jó rálátást adhat a probléma valódi mértékére. Összefoglalva az előzőeket, elmondható, hogy függetlenül attól, milyen irányba halad a PAH vegyületekkel szennyezett területek kármentesítése, mindig törekedni kell a komplex gondolkodásmód alkalmazására. Ennek segítségével reális időn belül, megfelelő mértékűre csökkenthető a szennyezett területek száma.