+36 1 430 0014 imsys@imsys.hu

XXI. IMSYS Környezetvédelmi és Iparbiztonsági konferencia

Az Imsys Kft. 2019. május 22-24. között 21. alkalommal rendezte meg környezetvédelmi és iparbiztonsági konferenciáját a Thermal Hotel Visegrád****superior helyszínen. Az elhangzott előadások témái környezetvédelemiparbiztonság területének fontos kérdései, aktualitásai, valamint hatósági és jogalkalmazói tapasztalatok köré szerveződtek.

Konferenciánkon a környezetvédelmi igazgatás szakemberei, a környezetpolitika, az egyetemi oktatás, a szakmai szervezetek és vállalkozások jeles képviselői tartottak előadást. A magas színvonalú, gyakorlatias és hasznos előadások mellett a kötetlen beszélgetéseknek, tapasztalatcserének is lehetőséget biztosítottunk.

Részletes beszámoló

Az első, szerdai napon a megnyitót követően Dr. Bándi Gyula olyan Alkotmánybíróság által hozott határozatokat mutatott be, ahol a környezet érdekét vették figyelembe hangsúlyozva a biológiai sokféleség megőrzésének fontosságát. Majd Dr. Csepregi István előadását hallhattuk a körforgásos gazdaság szabályozásának lehetőségeiről és nehézségeiről, amit egy kerekasztalbeszélgetés követett, ahol az előre megfogalmazott kérdéseikre is választ kaphattak a résztvevők.

Második napon elsőként az elektronikus ügyintézés már több mint egy éves tapasztalatairól számolt be Dr. Bartus Adrienn, amit Oláh Péter gondolatai követtek a szennyvíziszap hasznosításáról és talajaink tápanyagszegény állapotáról. Kocsis Zoltán iparbiztonság, kritikus infrastruktúra az élelmiszeriparban témakörben tartott előadást, és bemutatta miért is fontos, hogy az üzemek rendelkezzenek egy szakszerűen megírt védelmi tervvel. A délelőtti szekciót Török Ádám elektromos autókkal kapcsolatos egyetemi kutatási eredményeivel zárta.

Ebéd után Gulyás-Béky Ágnestől a magyarországi emisszió-kereskedelmi rendszerről tudhattunk meg többet. Idén IMSYS Kft. munkatársa is tartott előadást, Lukács Norbert informatikai üzletágvezető egy sokak számára hasznos szoftvert mutatott be, mellyel a vegyi anyagok biztonsági adatlapjait tarthatjuk nyilván. Csütörtöki nap utolsó előadását az Agrárminisztériumból érkezett Dr. Szőgyényi-Kovács Szabolcstól hallhattuk, aki beszámolt a környezetvédelmet érintő aktualitások hazai és nemzetközi viszonylatban, különösen kitérve a vegyi anyagok EU-s szabályozásának tervezett módosítására.

Pénteken a szokásosnál több előadás miatti korai kezdés ellenére a hallgatóság hamar felélénkült, Dr. Lukács Pál Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri tanácsadója beszélt az új EU-s – köztük az egyszer használatos műanyagok korlátozásáról szóló – irányelvek után az EU körforgásos gazdasági Akciótervének a végrehajtásáról. Szó esett hazánk egyik kiemelt problémája, az illegális hulladéklerakás elleni küzdelemről és szemléletformálásról is. Őt követte Dr. Imre Attila műszaki egyetemi tanár, aki kis termodinamikát is érintve beszélt a hulladékhő kezelési lehetőségeiről, ami kiemelten fontos lehet Paks II. megvalósulásával, hiszen az egyre melegebb nyarak során egyre nehezebben lesz biztosítható, hogy a Duna vize ne emelkedjen 30°C felé, más üzemeknél pedig hulladékhőből akár villamos energiát is termelhetnének. A legátfogóbb szemléletű előadást Dr. Sziget Tamástól hallhattuk, aki a fenntartható fejlődés fizikai, erkölcsi, mentális és gazdasági korlátait taglalta az entrópia fogalma köré felépítve. Kávészünet után László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár a barnamezős beruházásokról tartott előadást, hazánkban több száz kármentesítésre szoruló terület van, A konferenciát Dr. Vincze Árpád zárta új atomerőművek tervezésének sugárvédelmi kritériumaival, összehasonlítva a veszélyes üzemekre vonatkozó elfogadható kockázattal.

Az előadásokat Dr. Varga József, az Imsys Kft. ügyvezető igazgatója zárta le. Végül a záró ebéden a résztvevők megvitathatták a konferencián elhangzottakat, illetve mélyíthették tovább szakmai kapcsolataikat.

Előadások

Az IMSYS konferencia előadás anyagai letölthetők a címekre kattintva (folyamatos feltöltés alatt):

2019. május 22. szerda

Dr. Bándi Gyula, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek értékeinek védelmét ellátó helyettese: Az Alkotmánybíróság jogértelmezése a környezet védelmében

Dr. Csepregi István: A körforgásos gazdaság szabályozása nehézség vagy lehetőség?

2019. május 23. csütörtök – délelőtt

Dr. Bartus Adrienn főosztályvezető, Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály: Az elektronikus hatósági ügyintézés eljárása, az elmúlt év gyakorlati tapasztalatai

Oláh Péter, ügyvezető igazgató, Eurocert Kft.: Gondolatok a szennyvíziszap hasznosításról

Kocsis Zoltán, Vegyivédelmi-tűzoltó, Katasztrófavédelmi Szervező, Kritikus Infrastruktúra Védelmi tanácsadóLétesítménybiztonság és kockázatkezelés az élelmiszerláncban 

Török Ádám, egyetemi docens, BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék: Elektromos közúti gépjárművek környezeti kérdései

2019. május 23. csütörtök – délután

Gulyás-Béky Ágnes osztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Klímavédelmi Hatóság: A magyarországi emisszió-kereskedelmi rendszer hatósági feladatai

Lukács Norbert, üzletágvezető, IMSYS Kft.Biztonsági Adatlapok Nyilvántartó Adatbázisa (BANYA)

Dr. Szőgyényi-Kovács Szabolcs, Agrárminisztérium, Környezetvédelemért Felelős Államtitkárság: A környezetvédelmet érintő aktualitások hazai és nemzetközi viszonylatban

2019. május 24. péntek

Dr. Lukács Pál miniszteri tanácsadó, Innovációs és Technológiai Minisztérium: Egyes kritikus anyagáramok hasznosítási lehetőségei a nemzetközi és hazai elvárások tükrében

Dr. Imre Attila egyetemi tanár, BME Gépészmérnöki Kar, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék: Hulladékhő-felhasználás villamosenergia-termelés céljára

Dr. Szigeti Tamás János, üzletfejlesztési igazgató, Wessling Hungary Kft.: A fenntartható fejlődés fizikai, erkölcsi, mentális és gazdasági korlátai

László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Agrárminisztérium: Barnamezős beruházások kármentesítési kérdései

Dr. Vincze Árpád, főosztályvezető, Országos Atomenegria Hivatal: Új atomerőművek sugárvédelmi szempontú tervezési kritériumai

Szponzorainknak köszönjük, hogy lehetővé tették az IMSYS konferencia létrejöttét:

richter
holofon
ts labor
Megosztás