+36 1 430 0014 imsys@imsys.hu

Minden évben márciusban van egy olyan nap, amikor egy órára sötétségbe borulnak a nagyvárosok, települések.  A WWF Föld órájának mozgatórugója a fenntarthatóságra, és a környezetvédelemre való figyelem felhívás. Az idén  március 30.-án 20:30-21:30 között volt a Föld órája.

A kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából, és 2008-ban lett nagyon népszerű. A 2008-ban tartott Föld órája eseményen 26 nagyváros és 300 kisebb város kapcsolta le a díszkivilágítását, illetve néhol a közvilágítást is. A Föld órája rendezvény keretein belül például az Empire State Building (New York), Golden Gate híd (San Francisco), és a Colosseum (Róma) fényeit is lekapcsolták.
A tavaly évben már 188 ország vett részt a Föld Órája mozgalomban, és rengeteg magánszemély, vállalat, illetve civil szervezet állt ki emellett a kezdeményezés mellett.

A WWF Föld órája mozgalom lényege, hogy mindannyian tegyünk a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében,  hiszen az emberiség ökológiai lábnyoma megbélyegzi a már megszokott időjárási és éghajlati körülményeket. Az éghajlatváltozás égető probléma napjainkban, éppen ezért is olyan fontos a Föld órája. Magyarországon a Hortobágy, a Dráva páratlan ártéri tájai, valamint  a hegyvidéki tölgy- és bükkerdeink is átalakulhatnak a klímaváltozás következtében, és ezt csak odafigyeléssel tudjuk kivédeni.

 

A WWF az idén a „Föld órája kihívás” keretein belül négy héten keresztül különböző kategóriákban tettek közé ötleteket, hogy hogyan lehet a fenntartható életmódhoz csatlakozni, és hogyan lehet tenni a környezetünkért. Tippeket kaptunk az energiatakarékossághoz, a fenntartható háztartás kialakításához, a hulladék csökkentéshez, és a fenntartható étkezéshez.

Néhány példa, hogy miket  tehetünk a Föld bolygónkért:

  • Szerezd be alapanyagaidat helyi termelőktől, minél közelebbről!
  • Törekedj arra, hogy ne hagyj ételmaradékot, mindenből annyit főzz, ami vélhetően el fog fogyni! Ha megmaradt a vasárnapi ebédből, használd fel kreatívan másnap!
  • Palackos víz helyett tarts magadnál kulacsot!
  • Kérd elviteles ebédedet saját ételhordóba!
  • Ami neked szemét, másnak kincs. Ne dobd ki megunt ruháid, nem használatos tárgyaid, inkább cseréld el!
  • Gyalogolj, kerékpározz vagy használj tömegközlekedést!
  • Vedd lejjebb a fűtést! Ha csak 1 fokkal csökkented a hőmérsékletet, fűtés számlád akár tizedével is csökkenhet, és háztartásod akár évente 300kg CO2-t is megtakaríthat.
  • Ha teheted, válaszd a nagyobb kiszerelést vagy újratölthető változatot a szappanból, mosószerből!
  • Fagyasztással és befőzéssel nagyon sok élelmiszert tárolhatsz, így télen is könnyedén hozzájuthatsz kedvenc szezonális élelmiszereidhez

Az Imsys Kft. nemcsak március 30.-án, hanem a hét minden napján odafigyel a környezetvédelemre illetve  kármentesítéssel óvja Földünket. Vegyél példát rólunk, és óvjuk meg együtt a bolygónkat!

Megosztás