+36 1 430 0014 imsys@imsys.hu

A munkabaleset sajnos még a legbiztonságosabb munkahelyeken sem kerülhető el teljesen. Azok gyárak vagy előállító üzemek, ahol gyakran több száz, ezer főt alkalmaznak, fokozottan ki vannak téve ilyen veszélynek. Ennek egyfelől biztonsági kockázata van, másfelől jogi kötelezettségeket von maga után.

Mik a teendők munkabaleset bekövetkezésekor?

  • A munkáltató minden munkaképtelenséggel járó munkabalesetet a bekövetkezését követően köteles haladéktalanul kivizsgálni.
  • A munkabaleset kivizsgálásnak megállapításait olyan részletesen kell rögzítenie – többek között – tanúk meghallgatásáról készült jegyzőkönyvvel, helyszínrajzzal, fényképpel, hogy az alkalmas legyen a munkabaleset okainak felderítésére és vita esetén a tényállás tisztázására.
  • A kivizsgálás során nyert adatok alapján a munkáltatónak ki kell kitölteni a munkabaleseti jegyzőkönyvet.
  • A három munkanapot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabalesetet be kell jelenteni, a súlyos munkabalesetet azonnal be kell jelenteni a munkavédelmi hatóságnak.

Szoftveres segítség

A balesetek, munkabalesetek számos adminisztrációs teendőt is von maga után. Azonban mint minden tevékenységet, az informatikai átalakulás ezt a területet is képes segíteni. Az IMSYS Kft. BALESET szoftverének használatával a bonyolult és időigényes folyamat könnyen menedzselhetővé válik.

Mégis milyen segítséget tud nyújtani a BALESET modul?

A bejelentésétől kezdve a hatóság felé történő adatszolgáltatásig a szoftver könnyen használható, amely időt spórol a felhasználónak. Korábbi évek jegyzőkönyvei alapján, könnyedén készíthetünk munkabaleset statisztikákat, melyek biztosítják a vezetői döntések előkészítését és támogatását. Olyan adatszolgáltatási felületet nyújtunk, ahol a munkavédelem kockázatértékeléshez szükséges adatmennyiség könnyedén elérhetővé válik. A legfontosabb alapadatok mellett rögzíthetjük:

  • A munkabaleset helyszínét (akár fényképpel ellátva);
  • A munkabaleset körülményeit (munkafolyamat, kapcsolódó technológia);
  • A munkabaleset szöveges leírását;
  • A védő- és jelzőberendezések, egyéni védőeszközök állapotát;
  • Kapcsolódó dokumentumokat.

Ezenkívül a program összehasonlítja az egyes szervezeti egységek baleseti rátáját is, így világos képet kaphatunk, hogy mely egység munkavállalói vannak a leginkább kitéve a munkabaleset bekövetkezésének.

  • időpont
  • helyszín
  • sérülés jellege
  • sérülést kiváltó ok

A felvitt adatokból generált dokumentum megfelel a munkavédelem hatályos jogszabályainak. A munkabaleseti jegyzőkönyv PDF formátumban készül el. Az elkészült dokumentumról a kollégáit e-mailben értesítheti, majd csatolhatja a másolatot. A program e-mail értesítést küld azoknak a személyeknek, akik érintettek a munkabaleset vizsgálatának folyamatában. A program képes Excel exportálásra és kompatibilis az Imsys Kft. által forgalmazott, többi egyedi szakértői szoftverünkkel.

Hogyha a Munkavédelem (BALESET) szoftver felkeltette érdeklődését, az üzlegági aloldalunkon található elérhetőség egyikén vegye fel velünk a kapcsolatot!

Megosztás