+36 1 430 0014 imsys@imsys.hu

A 2011. évi CXXVIII. törvény – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról, a 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet – a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről, az egyéb kapcsolódó jogszabályok és a Katasztrófavédelem ajánlásai, útmutatói ellenére a gazdasági élet résztvevői számtalanszor találkoznak olyan helyzettel, amely komoly próba elé állítja őket. A probléma egyik forrása az, hogy a technológia fejlődésével a szabályozás és jogszabályalkotás nehezen tud lépést tartani, valamint a szükséges információk rendelkezésre állása sem mindig biztosított. Előfordul, hogy az előírt követelményekkel azok a gazdasági szereplők sincsenek teljes egészében tisztában, akik az adott szakterületen tevékenykednek.

Az energetikai szektort az utóbbi években érintő változások az üzemeltetőket arra ösztönzik, hogy energiatakarékos és ezáltal költséghatékonyabb működést biztosító energetikai fejlesztésekbe kezdjenek. Egy ügyfelünk kihasználva a lapos tetőfelületek adta lehetőséget, az addig kihasználatlan négyzetméterek ezreit telepíttette be napelemrendszerrel. A beruházás jó ötletnek tűnt, azonban a hatóságok az alábbi észrevételeket tették a teljesség igénye nélkül:

  • Iparbiztonsági hatóság – A hűtőház tetejére telepített napelemrendszer az ammóniás hűtőrendszer közvetlen közelében van, ezért a napelemrendszer lehetséges tüzének hatását vizsgálni kell.
  • Tűzvédelmi hatóság – A telepített napelemek alatt, a lapostető bitumenes szigeteléssel van ellátva. Egy esetleges napelemtűz esetén a bitumenes szigetelőlemez – éghetősége révén – nagyban fokozhatja a tűz terjedését.
  • Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Osztály – A napelemrendszer telepítése során nem lett betartva a gyártó által megfogalmazott telepítési előírás azáltal, hogy az inverterek veszélyes anyagoktól való távolsága kevesebb, mint a gyártó előírása.

Fentiek miatt, az üzemeltető az alábbi intézkedések megtételére kényszerült:

  • Külső szakértő bevonásával a jelenleg érvényes Súlyos Káresemény Elhárítási Tervre felülvizsgálati jegyzőkönyvet kellett készíteni, melyben elemzésre került a napelemrendszer kockázatnövelő hatása az ammóniás hűtőrendszerre.
  • Tűzoltó habképző anyagot kellett beszerezni és készleten tartani egy esetleges tűzesetnél szükséges beavatkozás támogatására.
  • A tetőn betonlapokat kellett végig fektetni, mely egy esetleges tűz esetén – a tető kettéosztásával – a terjedést gátolhatja.
  • Az invertereket át kell telepíteni a gyártói telepítési előírásoknak megfelelően.

Ezek a megoldások komoly anyagi ráfordítást igényelnek az üzemeltető részéről, mely megfelelő gondossággal és szakértelemmel elvégzett tervezéssel és kivitelezéssel megelőzhető lett volna.

Kérje szakértőink véleményét!

Megosztás