- február 21-én ünnepélyes projektzáró eseményre került sor Felsőpakonyban, ahol a „Hulladékhő tárolására és szállítására alkalmas hőtároló egység kifejlesztése” című projekt eredményeit mutatták be. A projekt célja egy innovatív, mobil hőtároló rendszer megvalósítása volt, amely lehetővé teszi az ipari hulladékhő gazdaságos felhasználását.
A rendezvény házigazdája a Thermofoam Csomagolástechnikai Kft., amely a konzorciumvezető szerepét töltötte be a projekt során. A szakmai program részeként a résztvevők megismerkedhettek a hőtároló rendszer működésével, amelynek egyik elsődleges alkalmazási területe a Felsőpakonyi Mesevár Óvoda fűtése volt.
A rendezvényen többek között részt vettek:
- Dr. Alföldy-Boruss Márk, energiapolitikáért felelős helyettes államtitkár,
- Dr. Szűcs Lajos, országgyűlési képviselő,
- Nagy János, Felsőpakony polgármestere,
- Dr. Imre Attila, a projekt szakmai vezetője
- valamint a konzorciumi partnerek és meghívott szakmai szervezetek képviselői.
A projektzáró esemény során a résztvevők megtekinthették a hőkonténerek „töltési” folyamatát a Thermofoam telephelyén, majd átautóztak a Mesevár Óvodához, ahol a hivatalos szalagátvágási ceremónia is lezajlott. Az eseményt szakmai előadások és egy fogadás zárta.
Az IMSYS Kft. a projekt során a környezetvédelmi és jogi kérdések vizsgálatáért, valamint a projektmenedzsment feladatokért felelt. Feladataink közé tartozott:
- a projekt környezeti hatásainak elemzése,
- a hulladékhő újrahasznosításával kapcsolatos jogi és szabályozási háttér biztosítása,
- a projekt adminisztrációs és koordinációs feladatainak ellátása,
- a fejlesztés hatékony lebonyolításának támogatása.
Az innováció lényege
A projekt egy olyan hőtároló konténer kifejlesztését célozta, amely az ipari létesítményekben keletkező hulladékhőt képes tárolni és szállítható formában eljuttatni a felhasználási helyszínekre. A rendszer egy fázisváltó anyagot alkalmaz, amely képes nagy mennyiségű hő energiát elnyelni és szükség esetén leadni.
A projekt során:
- kb. 10 köbméteres hőkonténert fejlesztettek ki, amely képes akár napokig biztosítani egy kisebb intézmény fűtési igényét,
- környezeti szempontból fenntartható megoldást dolgoztak ki a hulladékhő újrahasznosítására,
- a rendszer alkalmazhatóságát valós környezetben, a Felsőpakonyi Mesevár Óvoda fűtésén keresztül is tesztelték.
A jövő lehetőségei
A projekt sikeres lezárása után a konzorcium tervezi a rendszer továbbfejlesztését, valamint a technológia nagyobb léptékű alkalmazását. Lehetséges jövőbeli felhasználási módok között szerepelnek:
- több intézmény fűtésének biztosítása mobil hőkonténerekkel,
- vasúti és folyami szállítás alkalmazása, amely lehetővé tenné nagyobb városrészek ellátását,
- hulladékhő felhasználása nyári hűtési célokra abszorpciós hűtőgépek segítségével.
Ez a fejlesztés egy jelentős lépés az ipari hulladékhő hasznosításának területén, amely hozzájárul az energiahatékonyság növeléséhez és a karbonlábnyom csökkentéséhez.
