+36 1 430 0014 imsys@imsys.hu

A Vizek Keret Portál rendszer használatában, a márciusi cikk megírása óta  változások történtek. A változások érintik az adatfeltöltésre vonatkozó követelményeket, valamint a rendszer működését is. A következőkben ezek kerülnek ismertetésre.

Meghatalmazás

Mindenképpen javasolt két tanúval ellátott meghatalmazást készíteni. Ehhez segítségül a meghatalmazás mintát a VIZEK Keret Portál honlapjáról lehet letölteni. A meghatalmazás a Letölthető dokumentumok, Eljárási útmutatók fül alatt található.

Ügyintézés: ÚJ ügy

Új ügymenet indításakor, legelső lépésben feldob egy ablakot a Portál, ahol ki kell tölteni az ügymenetre vonatkozó alap adatokat.

Itt annyi változás történt, hogy nem baj, ha elsőre nem tudjuk pontosan, hogy milyen tevékenységeket fog majd érinteni az ügymenetünk. A kitöltés során is tudunk  hozzáadni vagy kitörölni is a tevékenységek közül.

Ennek a mezőnek a kitöltése, azért fontos, mert ehhez kapcsolódóan vannak az objektumokra vonatkozó adatlapok a Vízügyi Igazgatósági nyilatkozat ablakon belül.

Ha nem választjuk ki a megfelelő tevékenységet, akkor az említett ablakon belül, nem fogunk tudni létrehozni az objektumokhoz tartozó adatlapokat (amelyekhez meg akarjuk kérni az Objektumazonosítási nyilatkozatot és a Vagyonkezelői hozzájárulást), mert a rendszer nem ajánlja fel.

Ha ez a helyzet áll fenn, akkor a Hatósági ügy ablakon belül az Alapadatok fülön belül van lehetőség hozzáadni vagy törölni tételt.

Hatósági ügy- Vízügyi igazgatóság nyilatkozatok

Mind a két esetben a Dokumentáció fül alatt a feltölthető fájl maximális mérete 150 MB -ra nőtt a korábbi 100 MB-ról.

Általánosan elmondható, hogy kevesebb olyan funkció van, amely nem működik, így kevesebb hibaüzenet is generálódik.

A VIZEK Keret Portál használatával kapcsolatos kérdésekben, keresse kollégáinkat bizalommal!

IMSYS KFT. – Kármentesítési Üzletág

/ Az elkészült cikk az IMSYS Kft. VIZEK Keret Portál használata során szerzett tapasztalata alapján készült, eltérő ügymenet, illetve hiba esetén kérjük a VIZEK Keret Portál üzemeltetőjével felvenni a kapcsolatot./

Megosztás